Címlap > Hírlevél 2017 március

Hírlevél 2017 március

Kiértékelésre került a 2016-os Ügyfél elégedettségi felmérésünk

Az Arval csoport a tavalyi évben ismét megkérdezte Ügyfeleit, hogy mennyire elégedettek szolgáltatásainkkal.

A magyarországi leányvállalat a felmérésen régiós szinten még mindig jó, de a korábbi évekhez képest rosszabb eredményeket ért el. Ennek oka, hogy 2016-ban új vállalatirányítási rendszert vezettünk be, és bár mindent megtettünk annak érdekében, hogy Ügyfeleink ne érezzék ennek hatását, az eredményeken ez sajnálatos módon mégis megmutatkozott.

A szervezetünk életében sok változást hozó tavalyi év után azonban most mindent megteszünk annak érdekében, hogy a megújult folyamatainknak, és bevezetésre kerülő új termékeinknek köszönhetően újra kimagasló szolgáltatási színvonalunk legyen az, mely megkülönböztet minket versenytársainktól.

A felmérés alapján Ügyfeleink a tavalyi évben kiemelten elégedettek voltak az új autó átadás folyamatával, azzal, ahogy kollégáink az esetleges káreseményeket menedzselték, valamint a szerződés végén a jármű leadásával kapcsolatos teendők szervezésével.

A visszajelzések alapján fejlesztéseket kezdeményeztünk a számlázási és riportálási rendszerünkkel kapcsolatban, valamint kollégáink még nagyobb hangsúlyt fektetnek a rendszeres és proaktív Ügyfél kapcsolattartásra.

A felmérés során a megkérdezettek 33,5%-ától kaptunk választ, melyet ezúton is köszönünk.

A lenti diagram az összesített eredményt mutatja. A megkérdezetteknek 1 – 10-es skálán kellett megadniuk, mennyire szívesen ajánlanák szolgáltatásainkat másoknak. Támogatónak vettük a 9 – 10 pontot adó Ügyfeleinket, 7 – 8 pont között semlegesnek és a 6 pontot vagy annál kevesebbet adó Ügyfeleinket az NPS módszer alapján „ellenzőnek” minősítettük.