Címlap > Ces 2017 Figyelem Kozeppontjaban Az Onjaro Autok

CES 2017: A figyelem középpontjában az önjáró autók

CES 2017: A figyelem középpontjában az önjáró autók

csütörtök, február 16, 2017
önjáró autók

Mindezidáig a fogyasztóknak szóló elektronikai újítások lepték el a CES (Consumer Technology Association) kiállításait, 2017 viszont az önjáró autóké volt, januárban az autóipar szinte minden szereplője megjelent, hogy bemutassák jövőbeli elképzeléseiket, melyekkel a piaci versenyben harcolnak.

Az autóipar szereplői az elmúlt időkben egyre több teret nyernek maguknak a CES kiállításain. Az autóipari és a technológiai cégek közötti kapcsolat fontosabbnak tűnik, mint korábban bármikor; folyamatosan születnek új partnerkapcsolatok e két iparág tagjai között annak érdekében, hogy valami jelentős újítást dolgozzanak ki, mely örökre megváltoztatja a járművezetés jövőjét. A legjobb példa erre az Audi és a NVIDIA partnerkapcsolata (esősorban korszerű grafikus processzorairól ismert számítástechnikai vállalat), mely azzal a céllal jött létre, hogy megalkossák a közutakra tervezett eddigi legjobb mesterséges intelligenciát.

A Volvo is folyamatosan nyomul előre, mint az autóipari technológiai újítások egyik vezetője.  Az Uber-el kialakított sikeres partnerkapcsolat keretében Pittsburgh-ban (USA) teszteltek sofőr nélküli járműveket, majd 2017 folyamán Götenbord-ban (Svédország) a „Drive Me” program keretein belül folytatják az önjáró autók tesztelését fogyasztók segítségével.

A Toyota, hogy ne maradjanak le a technológiai versenyben, közel 900 millió eurót fordít a következő öt év során arra, hogy megvalósítsák az elképzeléseiket. Az első, autópályákon már teljesen önjáró autójuk elindítását 2020-ra tűzték ki célul, számos egyéb elképzelés megvalósításával együtt (beleértve a mesterséges intelligenciát és más aktív biztonsági funkciókat), mellyel fejleszthetik a járművek általános biztonságosságát a következő évek során.

És vissza Európába, a francia autó elektronikai vállalat Valeo is csatlakozott az önjáró autó mozgalomhoz. Az Audival együttműködésben egy olyan lézer alapú megoldáson dolgozik, mely képes nyomon követni és beazonosítani mind az álló mind a mozgó tárgyakat az autó környezetében, melyekhez a járműtől való távolságuk függvényében színeket rendel (hasonlóan mint a parkolási asszisztens). A rendszer emellett a fedélzeti kamerák segítségével 360 fokos képet készít az gépjármű környezetéről, mely ideális mind az automata parkolás mind további aktív biztonsági funkciók működtetéséhez. 

Címkék: