Címlap > Hírlevél 2017 március

Hírlevél 2017 március

Elektromos autók állami támogatása

Az Arval flottakezelő szakértői szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett, elektromos autók beszerzését támogató pályázat újabb lendületet adott a zöld rendszámú flották bővítésének.

Véleményük szerint a növekvő érdeklődés ugyanakkor nem csak az állami hozzájárulás mértékére vezethető vissza, hanem az érvényes pénzügyi konstrukciók változatosságára is. Ennek megfelelően a pályázaton elfogadottak a tartós bérleti szerződések is, amelyek sok vállalat számára vonzók, hiszen ilyenkor a flotta menedzselésének gyakorlati ügyei, beleértve a futamidő végi értékesítés kockázatait, a bérbeadói oldalon jelentkeznek. Néhány szempontot azonban érdemes szem előtt tartania a döntéshozóknak. 

Az Arval szakértői szerint az elektromos autók beszerzésére vonatkozó állami támogatás hatása már érzékelhető finanszírozói oldalon, annak ellenére, hogy a jelenlegi tisztán elektromos meghajtású gépjármű-kínálatot elsősorban városi felhasználásra tervezték. A vállalat szakemberei szerint ugyanis Magyarországon jelenleg is van egy olyan vállalati, vállalkozói bázis, ahol a munka jellege, a munkavégzés helye, illetve a vezetői szokások miatt ideális választás egy tisztán elektromos autó.

Már rövid távon is megérik az árukat

Az alacsony üzemeltetési költségek, különös tekintettel a fogyasztásra, valamint az olyan egyéb kedvezmények, mint a térítésmentes parkolás, egyre többek számára teszik megfontolandóvá az elektromos gépjárműpark építését. Kühn Patrik, az Arval operációs igazgatója szerint mindezek már rövid távon is jelentős összeget tesznek ki: „A tisztán elektromos meghajtású autók karbantartási költsége nagyságrendileg, átlagosan 40%-kal alacsonyabb a hagyományos belső égésű motorral szerelt gépjárművekénél, hiszen ezekben az autókban a garanciaidő alatt mindössze szűrőket és a fékfolyadékot kell cserélni. Az üzemanyag költség különbözet figyelembe vételével a megtakarítás akár 60% is lehet.”

Az Arvalnál a Kia Soul és a Nissan Leaf a legnépszerűbb típusok, amelyeket elsősorban városi felhasználásra terveztek. Kovách Kristóf, az Arval értékesítési igazgatója úgy véli, az alacsony fenntartási költségek mellett előremutató döntés egy ilyen autó beszerzése:
„Jelenlegi technológiai tudásunk szerint a jövő az elektromos gépjárműveké, de az elterjedésükhöz nem csak a sokak által kritizált hatótávnak kell növekednie. Fontos a megfelelő szervizháttér megléte, hiszen egy ilyen autó teljesen eltérő beavatkozásokat kíván, és természetesen több töltőállomásra van szükség. E téren azonban jól látható a fejlődés, a technológia pedig egyre kiforrottabbá válik, így folyamatosan javul a választék hatékonysága. Éppen ezért egy ilyen autó már most is jó választás lehet sokak számára, különösen akkor, ha a munkavégzés jórészt városi, külvárosi közlekedést kíván.”

Jól át kell gondolni a finanszírozási formát

A vonzó állami támogatás, illetve a zöld rendszámos autókra vonatkozó különleges kedvezmények ellenére, a flotta gazdaságos fenntartásához elengedhetetlen a vállalatra szabott pénzügyi konstrukció. A pályázat azonban valamennyi finanszírozási forma esetében elérhető, így tartós bérletek esetén is, amelyről Hegedűs Péter, az Arval regionális operációs vezetője úgy véli, alacsonyabb kockázatai miatt jó választás különösen a kkv szektorban: „A tartós bérlet esetében az üzemeltetéséhez, valamint a futamidő végi értékesítéshez kapcsolódó kockázatok a bérbeadót terhelik, a bérlő tehát egy szolgáltatás csomagot vesz igénybe.” A szerződések kapcsán azonban több olyan szempont is van, amelyekre érdemes kiemelt figyelmet fordítani: „A jelenleg megpályázható állami támogatás tartalmaz olyan feltételeket – mint például a tartási időszak vagy a támogatás visszafizetési kötelezettsége –, amelyek hatással vannak az elektromos gépjárművek bérleti szerződéseire. Az elektromos gépjárművek lelke pedig az akkumulátor, amelynek javítási vagy csere költségéről eltérően rendelkeznek a flottakezelők szerződéses kondíciói, így erre ugyancsak kiemelt figyelmet kell fordítani a szerződéskötés előtt.”

Az elektromos autók beszerzésére vonatkozó állami támogatásra 2017. május 1-jéig pályázhatnak az érdeklődők.

Elektromos autó, flottakezelés