blog2 -hu

KÖZLEKEDÉS: ÚJ FLOTTÁS MEGOLDÁSOK HÓDÍTOTTAK 2020-BAN

Operatív lízing 15 Dec 2020 , by
Arval Magyarország

Budapest, 2020.12.15. – Az Arval mobilitási szakemberei összefoglalták az idei év legmeghatározóbb autós es flottapiaci történéseit, valamint kísérletet tettek arra, hogy felsorolják a jövő közlekedésének hívószavait is. 2020 jelentős változásokat hozott az autószektorban: az új autók iránti kereslet csökkent, a járművek átlagos életkora nőni kezdett, a benzinárak bezuhantak, majd lassan emelkedni kezdtek, mindeközben pedig a hibrid technológia hódító körútra indult. Ezzel párhuzamosan idén a flottapiacon a cégek rugalmas, kockázatmentes bérlési megoldásokat kerestek, zöldülő, alternatív hajtású járműparkokat építve. 

Mi történt az autópiacon idén?
„Az új autók beszerzése közel 20 százalékkal esett vissza itthon idén nyáron a pandémia első hullámát követően.” – fejtette ki Kalla Péter, az Arval Magyarország senior business managere. A csökkenés mögött többféle trend húzódott meg: a koronavírus járvány okozta gyártói leállások, csökkentett kapacitású működések és kitolódó beszerzési határidők. Befolyásoló hatással bírt a britek kiválása az Európai Unióból és az ezzel együtt járó kereskedelmi- és vámháborúk is. Emellett a 2020 elején életbe lépő WLTP károsanyagkibocsátás szabályozás miatt volt egy gyors szemléletváltás: megjelentek az alternatív hajtástechnológiájú autók. Mindez magával hozta, hogy drágább lett az előállítás és így az autóbeszerzési árak ~15-20 százalékkal emelkedtek a piacon. Trendszinten érződött az otthoni munkavégzés és a kijárási korlátozások miatti ritkább autóhasználat és kevesebb üzemanyag költés, aminek következtében a benzin/gázolaj árak is bezuhantak tavasszal (és csak nyár végén kezdtek el újra emelkedni). Eközben a szervízköltségek és biztosítási díjak stagnáló tendenciát mutattak. 

Céges autók a pandémia alatt
Az Arval szakértője betekintést adott arról is, hogy a flottapiacon mindez hogyan csapódott le. A megrendelt flottás új autók és alkatrészek nem jöttek meg, a szállítási határidők elcsúsztak, az augusztus-ősz elejére várt autók 30 százaléka a tavaszi gyárleállás miatt átlagosan 1-2 hónappal később érkezett meg. Az ügyfelek egy része úgy reagált, hogy elhalasztotta a beszerzéseket, a flották megújítása helyett tovább használta a meglévő tartós bérelt járműveket. A meghosszabbodó szerződések indították el azt a trendet, hogy az autók átlagos életkora növekedésnek indult. Viszont a cégek az autóiktól nem váltak meg - ez egy fontos döntés volt - mert az egészségügyi intézkedések miatt jelenleg az autó jelenti a legbiztonságosabb egyéni közlekedési módot. A dolgozók védelmére többféle gyakorlatot láthattunk: volt, ahol olyan munkavállaló is kapott céges autót, aki korábban nem. Volt, ahol gyűjtőfuvarral jártak a kollégák, itt egyértelműen sűrűbb és szigorúbb tisztázási és fertőtlenítési igények merültek fel, hogy védjék a dolgozók egészségét.

2020 húzószolgáltatásai
2020-ban a nehezített terep ellenére az Arval Magyarország dolgozói létszáma nőtt (jelenleg cca. 50 fő) és az ügyfélköre is bővült tavalyhoz képest. A növekedés magyarázata, hogy ügyfelek egyre inkább értéket látnak az Arval minőségorientált megközelítésében (ezáltal a cég piaci részesedése nőtt), illetve általánosságban népszerűbbé vált az operatív lízing a pandémia által kiváltott gazdasági válság hatásaként (maga a piac is bővült). A szolgálatás azért vonzó az ügyfeleknek, mert nincsen indulóköltség - a pénzügyi lízinggel szemben, amely 10-30 százalékos önrészt igényel – és csak havidíjat kell fizetni a járművek használatáért és minden kapcsolódó szolgálatásért. Az Arvalnál a középtávú bérlés lett 2020 másik húzóterméke, a kategória közel 50%-ot növekedett. Ennek az állhat a hátterében, hogy a partner bármikor visszaadhatja kötbérmentesen a lízingelt járművet, és ugyanígy meg is hosszabbíthatja a bérletet. Ez tette lehetővé, hogy a pandémia alatt a cégek a változásokra gyorsan és pénzügyileg fájdalommentesen tudtak reagálni, ha hirtelen kevesebb, vagy ha több autót kellett a munkavállalók szolgálatába állítani. Idén többen kerestek kishaszongépjárműveket is, ami azt jelentheti, hogy olyanok is szeretnének belépni a piacra, akik eddig nem lízingeltek céges flottát. Emellett az e-autóknál látni egy elmozdulást a hibrid technológia felé. „Az Arval partnerei dupla annyi hibrid hajtású járművet rendeltek idén és 50 százalékkal nőtt a tisztán elektromos autók száma is. A zöldülés mellett azt tapasztaljuk, hogy sokkal többen keresték az utcai terepjárókat, mint tavaly. A kínálat is serkenti ezt a trendet, hiszen több az SUV, mint a normál típusú autó. Biztonságos érzés egy ilyen strapabíró és kényelmes autóban ülni, ami a járvány alatt szintén lényeges szempont.” –  tette hozzá Kalla Péter. 

2021: alternatív és adaptív 
Az Arval szakértői szerint a pandémia kihatással van közlekedés jövőjére. Ehhez már adottak az olyan mikromobilitási megoldások, mint például az e-rollerek és e-bike-ok. „2020 az egyéni közlekedés éve volt, ezt tovább gondolva mi abban hiszünk, hogy 2021 a különféle körülményekhez igazítható, flexibilis egyéni közlekedés éve lesz. Éppen ezért vezette be cégcsoportunk az Arval Beyond 5 éves stratégiai tervet, ami már erre épül és épp ezért Arval hazánkban 2021 tavaszára tervezi a flottájában megjelentetni a máshol eddig még nem elérhető, új piaci termékeket: céges e-bike-okat és e-rollereket. A hétköznapi életben már használjuk ezeket, de munkaeszközént nem igazán ismertek itthon, pedig ezek lesznek a jövő praktikus, költséghatékony, zöld és egyéni szabadságot nyújtó megoldásai.” – mondta Banovic Aleksandra, az Arval Magyarország kereskedelmi és marketing igazgatója.

Az Arvalról
Az Arval a teljeskörű tartós bérleti szolgáltatások és új mobilitási megoldások szakértője. A cégcsoport flottájába 2020 június végén közel 1,4 millió bérelt jármű tartozott. Minden nap 30 országban több mint 7200 Arval alkalmazott törekszik arra, hogy teljesítse a vállalat ígéretét: partnereknek – legyen akár multinacionális-, kis- és középvállalkozás vagy lakossági ügyfél – rugalmas, zökkenőmentes és fenntartható megoldásokat biztosítani utazásaihoz. Az Arval az Element-Arval Global Alliance alapító tagja, mely 50 országban 3 millió járművel van jelen, és ezzel a világ vezető flottamenedzsment szövetsége. Az Arval 1989-ben alakult, a BNP Paribas, a világ egyik vezető bankjának leányvállalataként. A cégcsoporton belül az Arval a lakossági banki és szolgáltatási tevékenységi körébe tartozik. Az Arval Magyarország 2003 óta közel 6000, hazai üzleti szereplők használatában lévő gépjárműért felel.
 

Olvasson tovább Részletek elrejtése